Gabrielle

Lányok az informatikában

2017. április 23. - bgabrielle

wini.jpg

Manapság nagyon hangzatos és divatos témának számít mind a technológia, mind a nők és az ő egyenjogúságukat vizsgáló cikkek, és sokaknak a „lányok, nők az informatikában” témakör még jobban „trendinek” tűnhet, ugyanakkor ez a téma sokkal több annál, mint valami divatos hóbort.

Személy szerint én az egyetemi informatikai tanulmányaim alatt kezdtem el foglalkozni a témával, ugyanis meglepődve tapasztaltam, hogy amikor elkezdtem dolgozni, az informatikai társterületeken milyen kevesen vagyunk mi, lányok. Mivel a szakom félig gazdasági szak volt, így ott nem volt annyira szembetűnő a nemek aránya, de a munkahelyeim során folyton azt tapasztaltam, hogy kb. másod- és harmadmagammal vagyok lány 10-20 férfikolléga között. Alapjában véve ezzel nekem nem volt bajom, ugyanakkor elkezdett érdekelni, hogy mi lehet ennek az oka és később a szakdolgozatomban is ezt a kérdést kutattam. Természetesen tudtam, hogy miért lehet ez így, de ahogy belemélyedtem a témába és egyre több helyen olvastam különböző kutatásokról – és persze személyes tapasztalatok során és a társadalom „halló” és figyelő tagjaként is – tudatosult csak igazán, hogy itt tényleg mekkora problémák vannak a műszaki, informatikai területek női jelenlétének megítéléséről.

És ez nem csak ott kezdődik, hogy gimnázium után hol tanulunk tovább! Az, hogy az informatika-műszaki pályák „fiús” pályának vannak beállítva, egy nagyon-nagyon régi társadalmi berögződésnek az oka, ami az elmúlt időszakban kezdett csak lazulni (persze az sem segített, hogy régen a nők sokáig el is voltak tiltva a műszaki tanulmányoktól, így esélyük sem volt pályára lépni). Ebből alakulhattak ki azok a vélemények, amiket mások kutatásaiból olvastam, vagy éppen én tapasztaltam:

„női informatikus vagy, hm... az olyan, mint a tengeri malac, se nem tengeri, se nem malac,... vagy te most nő, vagy férfi, vagy izé vagy." (Szekeres – Takács – Vicsek Lilla (2013))

Ő: Szia! Hová ilyen korán reggel?
Én: Munkába megyek.
Ő: Nem is gondoltam volna, hogy dolgozol. És milyen területen? Valamilyen adminisztratív vagy gazdasági?
Én: Nem. IT-n dolgozom.
Ő: Tényleg? Te túl csinos vagy ahhoz, hogy IT területen dolgozz.  (saját élmény, nyáron buszozás közben)

Műszaki szakon tanuló lányok! Mi vitt titeket arra, hogy ezt a pályát válasszátok? Srácok! Ti mit szóltok ehhez?”

Az alábbi lehetőségek egyike lehet az ok:
- apakomplexus
- túlzott érdeklődés a férfias dolgok iránt
- feminizmus
- undor-érzet a klasszikus női értelmiségi pályák iránt
- férfias nő, vagyis leszbikus kapcsolatban erősebb fél (forrás: gyakorikerdesek.hu)

Ezen esetekből is látszik, hogy ezzel a témával foglalkozni kell. Nem azért, mert bármiféle feminizmus lenne a dolog mögött. Szimplán gazdasági okai is lehetnek: egyszerűen van egy szakma, ahová munkaerőt csak a dolgozni képes emberek feléből várnak – és tudjuk, hogy az informatika és más műszaki területek szippantják be magukba a munkavállalókat, így valahonnan pótolni is kell a növekvő munkaerő iránti igényt, tehát meríteni kell a lányokból is. Másrészről, nagyon súlyos társadalmi beidegződések vannak, ami miatt azok a lányok, akik érdeklődnének is ezen terület iránt, a külső környezeti nyomások és megítélések (lásd fent) hatására elfordulnak/elrémisztik őket ettől a területtől, és inkább más pályát választanak. Harmadrészt pedig, mivel a társadalom is úgy áll hozzá, fals elképzelésük van az informatikáról vagy abszolút nem is tudják, hogy milyen lehetőségek vannak azon belül, így csírájában elfojtódik az érdeklődés (és ez nem feltétlenül csak a lányokra vonatkozik, ugyanúgy a fiúkra is). 

Szerencsére manapság rengeteg szervezet foglalkozik azzal, hogy megismertesse a fiatalokkal, fiúkkal és lányokkal egyaránt a műszaki pályákat és a bennük rejlő lehetőségeket. Ilyen egyesület a Skool, a Logiscool és a Nők a Tudományban Egyesület is. A honlapjaikat felkeresve tájékozódhatunk aktuális programjaikról, nyári táboraikról, vidéki helyszíneikről. Valahol programozást tanítanak, valahol robotikával ismertetik meg a kisebbeket, vagy éppen menő tech cégek irodáiban tartanak foglalkozásokat, workshopokat vagy előadásokat.

A Nők a Tudományban Egyesület legaktuálisabb eseménye a jövő csütörtökön, április 27-én tartandó Lányok Napja. A Lányok Napja egy olyan interaktív, ingyenes, középiskolás lányoknak szóló nap, amely során a jelentkezők betekintést nyerhetnek az általuk kiválasztott cég, egyetem, laboratórium napi működésébe, munkájába. Rengeteg információt gyűjthetnek be az őt érdeklő területekről és szakmákról, emellett pedig olyan nőkkel is beszélgethetnek, akik sikeres karriert tudhatnak magukévá kutatás vagy éppen mérnöki területen. A kezdeményezés célja megismertetni a lányokkal a kutatói, mérnöki, informatikai pályákat. A programjaikra lehet még jelentkezni, helyszínenként különböző cégek, egyetemek közül lehet válogatni, ahol kisebb csoportokban lehet részt venni az aktuális programon. Bővebb információt a honlapjukon találtok: http://lanyoknapja.hu/programlista

Ha érdeklődsz a műszaki területek iránt, vagy van a környezetedben olyan lány, aki számára releváns lehet a kapcsolódó program, akkor érdemes megmutatni Neki!

Nem gondolom, hogy arról van szó, hogy mindenkinek műszaki pályán kell tanulnia, csupán meg kell adni az esélyt, hogy egyáltalán kellő információjuk legyen a lányoknak a pályáról ahhoz, hogy saját maguk dönthessenek arról, hogy ők kipróbálnák magukat ott vagy sem. Ha úgy döntenek, hogy igen, akkor rendelkezzenek annyi bátorsággal és önbizalommal, hogy azt merjék csinálni, amit igazán szeretnének és a társadalmi elvárások, megítélések semmiképp se tántoríthassák el őket az elképzelésüktől. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gabrielle.blog.hu/api/trackback/id/tr5512447499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása