A számolás joga (Hidden figures) az 1960-as években játszódik a dél-amerikai Virginiában, ahol még erős a szegregáció a feketékkel szemben: a feketéknek hely a buszok leghátuljában van, de nem mehetnek be a könyvtár fehéreknek kijelölt részébe se. A fehérektől elkülönített mellékhelyiségek, szabadtéri ivókutak és munkahelyi konyhák, eszközök vannak kijelölve számukra. Ebben a környezetben az emberek egyszerűen nem tudják kezelni a feketék közelségét, nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzájuk. Ez abban az esetben még rosszabb, ha az asszimilálódás egy munkahelyen kell megtörténjen, ráadásul olyan területen, ahol nem hogy a feketék, de még a nők jelenléte is sokszor „elfogadhatatlan” és megkérdőjelezhető.

A film ugyanis három fekete nő életét, karrierútját mutatja be annak minden nehézségével és örömével együtt a NASA-nal. Annál a NASA-nal, akik hatalmas versenyben vannak a szovjetekkel, hiszen keleti versenytársuk már rég embert küldött az űrbe, miközben az amerikaiak erre képtelenek voltak. A nyugati hatalom elsődleges célja tehát az, hogy utolérjék a szovjeteket az űrversenybe, és felküldjék a bájos fehér, szőke férfit, John Glennt a csillagokhoz.

A három női főszereplőnk, Katherine (Taraji P. Henson), Dorothy (Octavia Spencer), Mary (Janelle Monáe) a NASA egy kalkulátor csoportjában dolgoznak és mindannyiuk közös célja, hogy segítsék az amerikai államot az űrutazás megvalósításában. A kalkulátor csoport színes fekete nőkből áll. Elkülönítve, nagy erővel dolgoznak a minél pontosabb számításokon, ugyanakkor tudások nincs elismerve: sokszor semmibe veszik őket, a fizetésük sincs arányban a rájuk bízott felelősséggel és munkamennyiséggel. Ám a három főszereplő nő nem adja fel, és mivel a NASA űrprogramja már nem tud kiket elővenni a minél jobb teljesítmény elérése érdekében, ezért előveszik a rendkívül tehetséges fekete női kalkulátorokat. Így a három nő folyamatosan feljebb lépeget a ranglétrán, bár félre értés ne essék, ez rendkívül nehéz nekik. Egyrészről mert feketék – és mivel feketék, sok olyan alapvető emberi dolog nem jár nekik, mint a fehéreknek. Például amikor Katherine átkerül az épület nyugati szárnyából a keleti szárnyba csupa fehér férfi mellé, és napi szinten eltűnik 40 percre, kiderül: számára nincs kijelölt mosdó az irodájuk mellett, emiatt muszáj minden pisiléskor keresztülfutnia az egész épületen, hogy a keleti szárnyba lévő, feketék számára kijelölt mellékhelyiségbe elvégezhesse a dolgát. De nagyon lesújtó az is, amikor a férfiak egy külön kannát raknak a teás automata mellé „coloured” címkével, jelezve, hogy Katherine csak abból ihat. De ugyanilyen megaláztatások sorát szenvedi el a másik két főhős nő is, amikor Marynek bírósághoz kell fordulnia, hogy engedélyezzék számára a helyi egyetemen fekete nőként való részvételét, hogy megszerezhesse azt a képesítést, amivel a NASA mérnökprogramjára tud jelentkezni vagy Dorothy esete, akit a rendőr cipel ki a könyvtárból, mert a fehérek számára kijelölt helyen szerette volna kivenni azt a programozó könyvet, ami a feketék könyvtári részlegén nem volt meg.

Ebben a filmben véleményem szerint két legyet ütöttünk egy csapásra: a legszembetűnőbb természetesen a feketék elleni szegregáció, ugyanakkor nem szabad elmenni amellett sem, hogy a film megmutatja azt is, hogy mennyire előítéletesek a nők férfiak által uralt szakmában való elhelyezkedésükkel kapcsolatban. A fekete nők rengeteget küzdöttek azért, mert szimplán fekete bőrszínnel születtek. Hihetetlen tartás és keménység volt bennük, hogy ezt mind elviselték és tűrték, ugyanakkor ott volt bennük a magukért való kiállás is: nem egy olyan jelenetet láttunk, amikor felemelték a szavukat, intelligens, kulturált módon az őket ért megaláztatásokért. És egyébként a fehérekben sem agresszió volt, csupán nem tudtak mit kezdeni a helyzettel és azokat a viselkedésmintákat követték, amiket korábban a feketék ellen kitanultak és beléjük véstek. A faji szegregáció mellett nagyon fontos társadalmi probléma a nők férfias pályán való jelenlétének megkérdőjelezése. A filmben is nem egyszer láthattunk arra példát, ahogy a mérnöki programra jelentkező nő férje nem hisz az egészben vagy hogy Katherine újdonsült barátja száját hagyja el egy mondat, miszerint „nőkre ilyen feladatokat bíznak?” (a NASA-nal). Ezek mind azok az előítéletek és berögzült viselkedésminták, miszerint a nőknek nincs helyük mérnöki pályákon, hiszen ehhez csak férfiak értenek. A filmben is sokakat megdöbbentett, amikor ezek a nők megjelentek a NASA mérnöki képzésén, ahol a teremben csak férfiak ültek, vagy hogy Dorothy volt az egyetlen, aki értett az IBM programozó gépéhez, ellentétben az IBM férfi kollégáival. Úgy gondolom, tabukat döntöttünk kicsit, bizalmat szavazva ezzel azoknak a lányoknak, akik szeretnének mérnöki vagy informatikai pályán elindulni.

Személy szerint nekem nagyon tetszett „A számolás joga” c. film, ami nem csak a feketékről, hanem a nőkről is szólt, és két nagyon fontos üzenetet rejtett magában. A történet egyébként valóságos eseményekre épült, a film végén láthattuk a három főszereplő által megformált három hölgyet, akik életéről mintázták a történetet, és akik szintén feketék voltak, és sikeres mérnökök  a NASA-nal.

Ajánlom a filmet mindenkinek, aki kicsit is érzékeny ezekre a társadalmi problémákra, és aki szeretne egy pozitív kicsengésű, de nagyon is elgondolkodtató történetet megnézni!