Az elmúlt időszakban nagyon sokat gondolkodtam azon, mi is az egy munkahelyben, ami motivál. Egyrészt, mert keresem a motivációt, másrészt mert állandóan kérdezik. :) Amikor valamije megvan az embernek, nem nagyon értékeli vagy veszi azt észre, mit jelent számára - amikor viszont annak a valaminek a hiányát érzi, sokkal jobban meg tudja fogalmazni azt, ami hiányzik neki, amire szüksége van. A következő pár sorban erről szóló, szubjektív (pillanatnyi életkép alapján kivetített) elmélkedésemet olvashatjátok. 

Az, hogy mi motiválja az embert a munkahelyén, szerintem életszakasztól, életkörülménytől, adott periódustól, pillanattól erősen függő lehet. Korábbi munkahelyemen azt mondták az idősebbek, hogy mindig három dolgot mérlegeljek: milyen a pénz, milyen szakmai lehetőségek vannak és milyen a társaság. Ha ebből a háromból legalább kettőre azt tudom mondani, hogy jó, akkor maradjak az adott helyen; viszont ha csak egyre tudom ezt mondani, akkor érdemes elgondolkodni azon, mi lehet az oka, illetve miért vagyok még ott. 

Azért kezdtem ezzel a három ponttal, mert itt is az egyik szempont a pénz, és amikor engem megkérdeznek, mi motivál, jelenleg nem ezt tenném az első helyre (biztos lesz olyan is, és volt már olyan is, amikor ez volt az elsődleges). Persze nagyon-nagyon fontos és tényleg nem mindegy, hiszen el kell tartanom saját magamat, a háztartásomat, vannak fix havi költségek, kiadások, és utána még félre is kell rakni belőle, ha egyről a kettőre akarok jutni. De mégis, vannak olyan helyzetek, amikor kereshet az ember ötször annyit, sem fogja jól érezni magát, max. ideig-óráig, de lássuk be, az nem túl eredményes hosszú távon. 

Társaság? Nagyon fontos, és tényleg ez az egyik, amire azt mondom, hogy jelenleg motivál, hiszen a kollégákkal több időt töltök együtt egy héten, mint bárkivel a szeretteim közül, és emiatt nagyon nem mindegy, kikkel vagyok összezárva egész nap. Természetesen a kollégák közül sem lehetünk mindig, mindenkivel jóban, ezeket el kell fogadni, de ha a nagy részük szimpatikus és jól érzed magad velük, akkor az nagyon jó dolog. A szűk kollegális körben is lehetnek feszültségek vagy ellentmondások köztünk, de úgy gondolom, hogy ezeket ha jól kezeljük, és belátjuk, hogy igazából minden mögött az áll, hogy egy jó dolgot szeretnénk együtt létrehozni, akkor ezeket el lehet viselni, meg lehet beszélni, nem demotiváló dolgok. (Kivéve, ha a feszültség valami olyanból adódik, amiről nem tehetsz. Például: új vagy, és a régebbi kollégák összezárnak, kevésbé akarnak befogadni.) Szóval a társaság nekem nagyon fontos, és szerencsére, ez meg is van. :) 

Szakmaiság. Itt igazából azt tudom megfogalmazni, hogy mi az, aminek hosszú távon tapasztalt hiánya miatt demotivált leszek. Nem szeretem, ha nincsenek konkrét vezetői döntések - ha nincsenek egyáltalán vezetők, vagy kilétük nagyon bizonytalan. Ha nincs kimondva egy egyértelmű prioritás feladatok, projektek között; ha nincsenek meghatározva szerepkörök, felelősségi körök; ha a projektek, amiket viszünk, nincsenek beütemezve, nincsenek elérhető erőforrás alapján megtervezve, és ha a tervezés hiánya miatt minden össze-vissza borul, mindenki kapkod - egyszerre kell minden, mindenkitől. Ha azt látod, hogy a kompetencia sokszor azoknál nincs meg, akik elvileg a szakemberek, és akikhez kérdéssel fordulnál; vagy ha épp fordulsz, egy idő után még rád is szólnak miatta. Az is el tudja venni az ember kedvét, ha folyamatosan falakba ütközik, mert a másik kolléga már elért egy olyan szintre, hogy kevésbé akar proaktív lenni, és kevésbé kergeti a munkát vagy a megoldást. Egy idő után idegesítő az is, ha felsőbb szinteken akarnak úgy beleszólni vagy elvárásokat támasztani a szakmai terület munkájával szemben, hogy azok nem is értenek hozzá, és fogalmuk sincs egy-egy feladat komplexitásáról, kifutási idejéről. Rossz az is, ha túl sok a feladat, és erre kevés az erőforrás - persze mindig mindent meg lehet oldani, de nagyon kockázatos, ha a kulcserőforrások száma mondjuk egy, és ezen hosszabb idő alatt sem sikerült változtatni. 

Mi az tehát, ami szakmailag motiváló? Ha látod, hogy kompetens, felelős és egyértelmű döntéseket hozó felelősök vannak feletted, akik a realitások talaján állva, a lehetőségeket megfelelően felmérve hoznak döntéseket. Ha a feladatok és projektek megfelelően ütemezve vannak (persze tudom, hogy semmit nem lehet kőbe vésni, de legalább egy kiindulás legyen), a felelősségi- és feladatkörök tisztázottak. Ha tudod, hogy egy egész cég általános technológiai talpon maradása nem egy emberen múlik, hanem vannak back-upok, akik "bevethetőek", ha a másik épp szabadságon van, vagy ha több fontos projekt fut egyszerre. Szükséges az is, hogy a vezetőség és az operatív szintek között ne legyen hatalmas távolság és fontos a megfelelő tudásmegosztás is a területek között. Motiváló, ha látsz előrelépési lehetőséget, fejlődési lehetőséget, ha látsz egy mentor személyiséget magad mellett, akihez bármikor mehetsz bármiféle kérdéssel. Ha a termékben, amin dolgozol, látod a lehetőséget, tudsz hinni benne. És motiváló az is, amikor beér egy projekt munkája, és élesíthetővé válik a termék, amin mindannyian annyit dolgoztatok - s ha az még működik is, akkor még jobb. :) Ezek mellett természetesen pedig mindig jó visszanézni azt, mennyi tapasztalatot gyűjtött az ember, ha jó, ha rossz dolgok is történtek vele, hiszen minden tapasztalástól csak több lesz. 

Tudom, hogy a fent leírt, "demotiváló" dolgok közül nem lehet egyszerre mindet megjavítani és nem lehet őket eltüntetni egy cég életében, hiszen sehol, semmi nem működik tökéletesen. De ami a lényeg: sokszor nem (csak) a számok és a papír motivál. Azokon a legegyszerűbb változtatni. Az igazán motiváló dolgok létrejöttébe-meglétébe sokkal több energiát és odafigyelést kell beletenni mindenki részéről: legyen az vezető vagy operatív szintű kolléga.