Gabrielle

Az álláskeresés pozitívumai

2017. február 18. - bgabrielle

blogpos.jpg

Néhány héttel korábban még én sem gondoltam volna, hogy az álláskeresésnek lehetnek pozitívumai, hiszen ha valaki azt mondja, hogy „éppen állást keresek”, sokszor elkezdjük sajnálni, hogy „úristen, kirúgtak?”, vagy „ennyire rossz volt a munkahelyed?”, és még sorolhatnám az ilyen típusú gondolatokat, amik inkább negatívak, mint sem pozitívak. Ám mivel úgy alakult, hogy tényleg állást kellett keressek (mert felmondtam a korábbi munkahelyemen), kicsit átértékeltem ezeket a dolgokat. Persze nem arról van szó, hogy az álláskeresés minden egyes perce boldogság, ugyanakkor vannak pozitív hozadékai is ennek az időszaknak. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttem össze néhányat. Ha esetleg éppen állást keresel, és már kezdenéd feladni vagy kezdenél teljesen elszomorodni, akkor érdemes átfutni ezt a pár pontot, hogy picit pozitívabban lásd ez az állapotot és újult erővel vesd bele magad az álláskeresésbe vagy -interjúkba. :)

Újra- és átgondolás, újratervezés

Amikor az ember arra a döntésre jut, hogy állást keres (ez lehet persze azért, mert saját maga mondott fel, vagy mert éppen kirúgták a jelenlegi munkahelyéről), bizonyos dolgokat végig kell gondolnia, hogy a későbbiekben abból tanulni, építkezni tudjon. Fel kell tenni azokat a kérdéseket, hogy: miért mondtam fel, miért keresek mást, mik a céljaim, mit szeretnék elérni, mi érdekel, mivel foglalkoznék szívesebben, mi tetszett/nem tetszett a jelenlegi munkahelyemben, amiért elmegyek, mik az elvárásaim egy következő hellyel kapcsolatban (miért rúgtak ki, mit tudok ebből tanulni). Ezen kérdésekre adott válaszok segíteni fognak abban, hogy egy iránymutatást kapj arra vonatkozóan, merre indulj el és egy, a korábbinál jobb munkahelyet válassz magadnak. Gondolok itt arra, hogy milyen berendezkedésű cégek illenek hozzád a legjobban (ha pl. utálod a kiskosztümös légkört, akkor érdemes bizonyos stílusú munkahelyeket nem választanod, mert ott úgysem éreznéd jól magad), mennyire fontos neked a munka-magánélet egyensúlya, milyen nyelvterületen próbálnád ki magad, mi az a szakmai tudás, amire tudsz építkezni és szeretnél további tapasztalatokat gyűjteni ott, vagy éppen teljesen új területen szeretnéd kipróbálni magad. Ezek alapján bőven tudsz választani a különböző cégek közül, hogy a személyiségednek és az elképzeléseidnek megfelelő munkahelyet válaszd ki magadnak. Egy új munkahely mindig egy új esély arra, hogy tanulhass az előzőekből és megtalálhasd, vagy legalábbis közelebb kerülj önmagadhoz és céljaidhoz, hiszen a fenti kérdésekre adott válaszok nem csak abban segítenek, hogy jobb munkahelyet találhass, hanem abban is, hogy jobban megértsd és megismerd önmagad, az elvárásaidat, a szükségleteidet.

Szakmai önéletrajz és motivációs levél írása

Az álláskereséshez szükséges „kötelezők” megírását sokszor éreztem nyűgnek, ugyanakkor nagyon jó áttekintést ad a korábbi munkatapasztalatokról, végiggondolható, hogy mi is az, amihez igazán értek, milyen sok mindent tanultam már, vagy éppen mi az, amiben még szükséges fejlődnöm. CV és motivációs levél írása szintén jó lehetőség arra, amiről már az előzőekben is írtam, hogy átgondoljuk, mit is akarunk igazán, mi az, ami minket érdekel vagy épp nem érdekel.

Új helyek és emberek megismerése

Az állások böngészése során rengeteg, eddig számomra ismeretlen cégről olvastam az interneten. Nagyon jó volt látni, hogy pl. az én szakterületemen, mennyi izgalmas, magyar alapítású, de egyébként nemzetközi piacon is jelenlévő vállalat van! Az álláskeresés közben így megismerhettem sokukat, néhányan nagyon érdekes szolgáltatásokat is nyújtottak, így picit kitárult a világ. Másrészről, a cégeken belül megismerhetsz emberi történeteket, karrierutakat, amik szintén nagyon inspirálóak tudnak lenni. Természetesen emberekkel az állásinterjúkon is találkoztam, és most nem csak a HR-s kollégákról beszélek, hanem azon szakemberekről, akik interjúztatnak, és akik már évek óta a szakmájukban dolgoznak: velük is nagyon inspirálóak a találkozások.

Mindemellett érdekes megismerni belülről különböző cégeket, megismerni folyamataikat, hitvallásukat, a hozzáállásukat akár a kiválasztási folyamathoz: látni a cégek közti különbséget, pozitív és negatív benyomásokat, amik alapján szintén közelebb kerül az ember ahhoz, hogy mi az a környezet és cég, ahol el tudná képzelni magát és mi az, amit semmiképp sem választana munkahelyéül.

Önbizalom növelése

Ha valakit kirúgnak, vagy épp hetek, hónapok óta munkát keres, azért az önbizalomra eléggé vigyázni kell. Az álláskeresés során sokszor vannak rosszabb pillanatok, mikor pl. már hetek óta arra vársz, hogy egy bizonyos cég keressen, ugyanakkor vannak olyan momentumok is, amik bizony dobnak az ember önbizalmán. Ilyen alkalmak szerintem azok, amikor egy telefonos interjú során 20-30 percig kérdeznek és tudsz is válaszolni a szakmai kérdésekre, tudsz beszélni a szakmai múltadról (hiszen van már!), vagy épp sikeresen írtál meg több tesztet is, és úgy hívnak fel, hogy kiemelkedően jó eredményt értél el, és ezért szeretnének egy újabb interjúra behívni. Ám az is nagyon jó, amikor egy szakmai interjú után a szakmai felvételiztető megdicsér, hogy jó kérdéseket tettél fel, vagy amikor több helyről hívnak fel azzal, hogy rád esett a választásuk, mert nagyon szimpatikus voltál és szakmailag is megfeleltél. Ezek a dolgok nagyon jót tesznek az ember önbizalmának, a visszajelzések alapján meggyőződhetünk arról, hogy jó úton haladunk, értékes tapasztalatokra tettünk szert, amiket új helyen is tudunk hasznosítani. A pozitív visszacsatolások után ráadásul nagyobb önbizalommal és lendülettel megyünk további interjúkra is.

Azt gondolom, hogy az álláskeresésnek is megvannak a mélységei és magasságai, nagyon sokszor csalódik az ember, amikor nem hívják be egy olyan pozícióra, amit nagyon szeretne (és még erről csak visszajelzést sem küldenek), ugyanakkor kitartással és türelemmel biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb Mindenki, aki igazán akarja és tesz is érte, talál munkát. Próbáljunk meg pozitívak maradni és meglátni a jót ebben az átmeneti időszakban, hiszen rengeteget tanulhatunk a körülöttünk lévő világról és önmagunkról is! :)

Üdv, Gabrielle

A bejegyzés trackback címe:

https://gabrielle.blog.hu/api/trackback/id/tr5012271498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása