Gabrielle

Könyvajánló - Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon

2017. január 23. - bgabrielle

hopelyhek.jpg

Korábban nem hallottam még Szurovecz Kittiről és az írásairól, a Hópelyhek a válladon az első regénye volt, amivel találkoztam és nagyon pozitív benyomást keltett. A könyvet még karácsony előtt jóval kinéztem a neten, de valamiért nem vettem meg, így mikor az egyik karácsonyi nagybevásárlás alkalmával szembejött velem a könyvesboltban, tudtam, hogy meg kell vennem.

Nagyon szép szerintem a borítója, igazán karácsonyi hangulatú, talán ez is közrejátszott abban, hogy az ünnepek előtt a kosaramba tettem. Emellett nagyon megfogott a könyv hátulján a történet rövid leírása és az a gondolatmenet, amit a könyv végig feszeget: lehet-e boldog együtt két, lélekben mélyen sérült felnőtt. Mivel önéletrajzi ihletésű is, ezért sokkal emberibbnek gondoltam már előre is a történetet, amivel sokkal jobban tud azonosulni az olvasó, hiszen ha az író már átélte (akár csak részben) azokat az eseményeket, amiket leírt, szerintem sokkal jobb történet születik belőle.

A regény egy fiatal, húszas évei végén járó kisgyermekes anyukáról szól, aki belefásult a tündérmesébe illő családi életébe, és egy kis izgalomra vágyott: arra, hogy a saját életét élhesse, ne mindig mások elvárásainak megfelelve és ami a legfontosabb: újra átélje a szerelmet, amit úgy érez, férje mellett már nem tehet meg. Otthagyta hát a férjét, és kislányával együtt egy másik városba költözött. Kalandot keresett, amit nem sokára meg is talált: egy titokzatos helyi férfi felkeltette az érdeklődését. Nem kellett sok idő, a férfi és a nő hamar egymásba bolondultak. Ugyanakkor ezt a románcot sokan nem nézték jó szemmel, a nőhöz közel állóknak nagyon gyanús volt a férfi viselkedése. A nő is sokszor tapasztalt furcsaságokat, sűrű hangulatingadozásokat a férfinél, míg kiderült, hogy ún. borderline személyiségzavarban szenved. Ez nem betegség, csupán egy állapot, ami hosszú éveken át tartó terápiával kezelhető. Aki ebben a betegségben szenved, nagyon szélsőségesen képes viselkedni: egyik pillanatban megöl a szeretetével, másik pillanatban pedig akár megütni is képes a szeretett személyt. Nagyon szélsőséges megnyilvánulásai lehetnek ennek a betegségnek, ami a beteg életét nagyon megnehezíti mind a párkapcsolataiban, mint a társadalomba való beilleszkedése során.

A történet során tehát a fiatal anyuka és a borderline személyiségzavaros férfi párkapcsolatának alakulását ismerhetjük meg. A nő igyekszik mindent eltűrni a férfinek, ugyanakkor rendkívül nehéz a betegségével együtt élni, mellette a nő pedig teljesen kifordul korábbi önmagából: lefogy, folyamatos stresszben él és elhanyagolja magát. Nagyon izgalmasan jeleníti meg Szurovecz Kitti az ő kettejük kapcsolatát és nagyon érdekes bepillantást nyerni a borderline személyiségű emberek életébe. Amikor olvastam a történetet, nagyon sokszor, nagyon sok szó, mondat, történés rendkívül módon idegesített: nagyon nehéz volt olvasni az ő feszültséggel és csalódásokkal teli életükről – az írónő rendkívül jó munkát végzett, remekül bemutatta ezt az állapotot, az olvasót teljesen magával tudta ragadni az egész hangulat, folyamatos feszültségben tartva.

Míg a férfi küzdött a saját betegségével, közben a nőről is kiderült, hogy ő is hordoz magával lelki sérüléseket még gyermekkorából, és itt jön az, ami az ő kettejük kapcsolatának táptalajaként szolgálhatott. Ugyanis a nő, akinek egy nyugodt, szeretetteli családi élete volt, nem volt ezzel az egésszel elégedett, unalmasnak tartotta, méghozzá azért, mert számára nem ez volt a „komfortzóna”. Gyerekkorában folyamatos feszültségben és stresszben élt a családjával, éppen ezért ez a komfortzóna alakult ki benne, és ezért kereste az izgalmat, a feszültséget a kapcsolatában, amit az idilli családi életében nem kaphatott meg. Megkaphatott viszont egy olyan ember mellett, akinek kiszámíthatatlan a viselkedése, és folyamatos stresszben, nyomás alatt tartotta. A regény végén egy pszichológussal feszegeti ezt a témát a főhősnő, ami szerintem szintén nagyon izgalmas.

Véleményem szerint sok tanulságot tartogat Szurovecz Kitti könyve, és sokak azonosulni is tudnak ezzel a történettel. Fontos, hogy figyeljünk oda magunkra, tudjuk, hogy miért azokat az embereket keressük az életünkben, akiket, miért van az, ha többször ugyanolyan típusú férfiba szeretünk bele, tudva, hogy nekünk az a típusú férfi nem jó, nem tesz igazán boldoggá. Ilyenkor érdemes picit visszanézni a gyerekkorba, miért kereshetjük tudat alatt azt az embertípust, mi az a „komfortzóna”, amit megszoktunk korábban, és amibe újra és újra bele akarunk kerülni. Fontos még, hogy mindkét főszereplőnknek volt valami problémája, és ezt a problémát a párkapcsolatukban mindkét fél felerősítette, előhozta a másikból, erősítették egymás „rossz” tulajdonságait. Ez szintén egy ördögi kör a kapcsolatukban, amitől nem tudnak szabadulni.

Aki egy izgalmas, szenvedélyes, tanulságos és elgondolkodtató, emberközeli történetre vágyik, annak bátran ajánlom Szurovecz Kitti regényét. Azt pedig, hogy tud-e boldog lenni két, lelkileg sérült felnőtt, az Olvasóra bízom. :)

üdv, Gabrielle

A bejegyzés trackback címe:

https://gabrielle.blog.hu/api/trackback/id/tr312147387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.