Közel Szeged belvárosához, a Szent István téren áll az 1904-ben épített, hazánk legrégebbi vasbeton víztornyaként számon tartott "Öreg Hölgy". A torony közel 60 méter magas és 1000 köbméteres tartállyal rendelkezik. 

Egy kora tavaszi napsütéses napon fedeztük fel Szeged egyik leghíresebb víztornyát, amiről sokat elárult és várakozással töltötte el az embert már az is, mennyi látogatója volt aznap. (Figyelni kell, mikor van pontosan nyitva, mert a honlapjukon sajnos még nem frissítették be az idei nyitva tartásukat és a jegyárról is fals információkat találunk fent.) Ugyanis amellett, hogy felsétálhatunk a toronyba és megcsodálhatjuk a szegedi látképet, minden egyes szinten kisebb kiállításokkal, interaktív programokkal próbálják szórakoztatni az embereket. A jegyár egy jelképesnek mondható 220 forintos összeg mindenkinek és igazán meg is éri. A toronyépületébe belépve, a földszinten máris a Szódamúzeumban találjuk magunkat, ahol a "Szódavíz, egy magyar kultuszital" című kiállítás tekinthető meg. Itt megismerkedhetünk a szikvíz történetével és megtudhatjuk, hogyan készül a szóda, milyen szódagépeket használtak, és bemutatnak különböző stílusú és méretű szódaszifonokat is (a képekhez kattints a galériára): 

Ugyanitt a gyerekeknek színezőasztalt alakítottak ki, de gondoltak a felnőttekre is: szódavizet árulnak, sőt, még fröccsöt is kérhetünk belőle! :)

Miután körbenéztünk a földszinten, elindulhatunk felfelé a felsőbb szintekre. Ezeken a szinteken szegedi fotósok fotóiból fotókiállításokat, a szegedi víztornyokról helytörténeti kiállításokat nézhetünk meg, illetve már kiengednek minket a kilátószintekre is, ahonnan beláthatjuk egész Szegedet (a képekhez kattints a galériára):

Talán a legizgalmasabb része a toronynak a legutolsó lépcsős szakasz, a medence alatti szint. Itt fizikatörténeti kiállítás van és interaktív, fizikai kísérleteket is bemutatnak. Innen indul felfelé egy szűk csigalépcső, ami a torony legfelső kilátószintjére visz fel.  Ezt a részt nem nagyon ajánlom azoknak, akik félnek a sötétben vagy nem szeretik a bezártságot, mert eléggé szűk kis lépcsőfokok vannak, és a tartályba kerülve kissé sötét van, ablaktalan is, csupán a lépcsőkorlátba szerelt kis lámpák adnak világosságot. Egy idő után pedig kőfal helyett egy üvegfal nyílik mellettünk, aminek másik oldalán a víztartályban lévő vizet pillanthatjuk meg. Nekem elsőre (és másodikra is) picit rémisztő volt, ugyanakkor persze nagyon érdekes is, hiszen nem mindennap keveredik ilyen helyre az ember, de azért próbára teszi azt, aki fél a magasban, a víztől vagy épp a sötéttől. :) Viszont ha túléltük ezt a rövid kis megpróbáltatásos szakaszt, akkor felérve a legfelső szintre, egész Szeged elénk tárul.